A múltkor írtam Popeyeről és most tessék, meg is ettem az energiaitalát, spenót bundás házikenyérrel formában. A legjobb az egészben a bundáskenyér volt, amit Linda az új barátjával készített. Azt hiszem Kicsimnek szólítja, vagy Kicsinnek, de még nincs végleges neve. 

A lényeg az, hogy kapott szülinapjára egy zacskó pisztáciát. S láttam rajta hogy örül, mert neki ennyi is elég lett volna, de én tudtam, hogy ez csak a kezdet. Nem igazán értette, de vannak dolgok, amiket nem ért az ember, s lássuk be a pisztácia nem is olyan rossz dolog. Sokkal rosszabb lett volna egy fej káposztát kapni.

A pisztácia után megkapta új barátját, a pisztácia színű Kitchenaidjét, aminek úgy örült, mint műszaki cikknek még soha. Nem is vártam ekkora örömöt, de sejtettem, hogy nem vág haza vele, mert már nagyon régóta tervezi, hogy beszerez egy ilyen jószágot. 

És most meg kapta. Szóval egyből ki is próbálta egy kenyér dagasztásával. A szépséghibája a dolognak ott volt, hogy a kelesztéshez szükséges cukrot a nagy örömben elfelejtette beletenni, csak kicsit később vette észre. Meg széttört egy poharat, de hát így mulat az ember ha új barátra lel.

 Köszönjük Kitchenaid!